Tapasztalataim szerint még nem igazán terjedt el, hogy akár teljes értékű fűtés is megvalósítható klímával, annak ellenére sem , hogy már közel 20 éve velünk vannak a fűtésre is alkalmas készülékek. Sőt, ma már a gyártók is külön kategóriaként kezelik a téliesített modelleket amik a korai fűtő klímákhoz képest sokkal hatékonyabban tudnak fűteni.
Olcsóbb de mihez képest?
Jogos a kérdés és nem is lehet rövid de pontos választ adni rá. Egy fűtőberendezés - legyen az hagyományos fatüzelésű kályha, kandalló, vagy gázkonvektor - hatékonyságát, "jóságát" a hatásfokkal szokás definiálni. A mai energiafüggő világunkban nagyon fontos, hogy mekkora hatásfokkal tudjuk üzemeltetni, ugyanis ez nagyban meghatározza a költségeket is.
Abba most ne menjünk bele, hogy ez a költség mindenképpen áll egyrészről egy kezdeti, azaz beruházási és egy üzemeltetési költségből. Ez is érdekes téma, ígérem ezt is körbejárom, de most koncentráljunk az "üzemeltetési költségre".
Olcsóbb mint a gáz?
A leggyakrabban ezzel a kérdéssel találkozunk, hiszen a magyarországi energetikai hálózat legjavát még a gázhálózat teszi ki. A nagyvilág történései mostanában felszínre hozták ezeket a kérdéseket.
Lesz gáz? Meddig lesz gáz? Milyen áron?
... és így tovább.
Arra a kérdésre, hogy villannyal olcsóbb-e fűteni mint gázzal még mindig nem olyan egyszerű válaszolni. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy klímával olcsóbb-e fűteni mint gázkonvektorral, akkor a válasz már egyértelműen az "igen" lesz.
Az összehasonlításnál jól jönne ha mindkét módban ugyanazzal a mértékegységgel tudnánk számolni, de ez megint nem ilyen egyszerű. Régebben a gázt is köbméterre számlázta a szolgáltató, majd áttértek az elfogyasztott fűtőértékre ( Joule = a munka, az energia és a hőmennyiség mértékegysége). Az elektromos fűtést pedig "teljesítményben" (kWh-ban) fizetjük, legalábbis az elszámolása ebben a mértékegységben történik.
1 watt az a teljesítmény, ami 1 másodperc alatt 1 joule energiát vagy munkát végez
Ebből kiindulva 1 kWh 3600 Joule, azaz 3,6MJ. Egy átlagos családi ház éves szinten kb. 50.000 MJ fűtőértékű földgázt fogyaszt, ami nagyjából 13.889 kWh. Egy darab 3,5kW-os hőteljesítményű klíma (ami ehhez a teljesítményhez kb. 1 kW villamos energiát vesz fel) megközelítőleg 2.000 kWh-val egy átlagos fűtési szezont ki tud fűteni.
Ha azt megértjük, hogy a hatásfok mutató a bevitt és kapott energia hányadosa, - azaz mennyi munkát kell beletenni, hogy olyan meleg legyen ami nekem megfelelő - akkor közelebb jutottunk ahhoz, hogy össze tudjuk hasonlítani a két fűtési módot.
Talán az elektromos fűtőtest - ami ellenállás alapú - példáján keresztül lehet a legegyszerűbben megérteni. Ott 1 kW villamos energiáért cserébe 1kW hőenergiát kapunk.
Ezt tekintjük 100%-os hatásfoknak. Valójában itt is van veszteség, de a szemléltetés miatt talán a legelhanyagolhatóbb.
Míg egy gázkonvektor hatásfoka jó eséllyel sem több 50-60%-nál, de egy korszerűnek mondott kondenzációs gázkazán is csak kb. 90-100%, addig egy korszerű téliesített klíma hatásfoka 400-500%.
Miért lesz ennyivel jobb a hatásfoka ha a klíma is elektromos árammal megy?
Egyrészt a működési elvükből fakadóan, mivel a környezeti hőelvonáson alapul, másrészt a korszerű klímák kompresszorait egy ún. inverter segítségével mindig csak annyira hajtja az elektromos áram amennyire éppen szükséges. Ezt a kinti és benti hőmérsékletekből, valamint a beállított, azaz kért hőmérsékletből tudja szabályozni a vezérlőegysége.

Akkor 4x akár 5x olcsóbb mint a gáz?
Ez megint nem ennyire egyszerű, egyrészt a két energia hordózó különböző árképzésen megy keresztül, amit tovább árnyalnak a jelenleg érvényben lévő rezsi kvóták.
Ami biztos, hogy ha az egyiknek jobb a hatásfoka és mindkettőtől ugyanannyi "munkát" azaz meleget várunk el, akkor kijelenthetjük, hogy amibe kevesebbet kell befektetni, azt olcsóbb üzemeltetni.
Sok helyen ahol telepítünk felteszem a kérdést, hogy mi a cél a klímával, fűteni is szeretne, vagy csak hűteni? A válasz gyakran az, hogy
fűtésre nem igazán mert van egy nagyon jó gázkazán.
Amikor elmondom amit fentebb leírtam, akkor látom a tekintetekben, hogy gyakran "elkezdenek kattogni" azok a kis fogaskerekek.
Ha van még fél perce, érdekelne az Ön véleménye is
Ön használja fűtésre a klímáját, vagy úri huncutságnak tartja?